Úgy éreztem, beteg szeretteinknek az imán kívül nem sokat tudunk segíteni. Aztán  eszembe jutott, hogy igenis van mivel segíteni. Az örömhírek azok, amikkel le tudjuk a gonoszt teperni. Hogy érezze, nincs hatalma felettünk és hiszünk abban, hogy Isten segíteni tud, mert végtelenül szeret minket.

Hatéves Kislányom fogalmazta meg azokat a szavakat, melyeket üzenetként éltem meg.: " Mami, csak kérni kell Istent, nézd, így: " összetette a kezét hintázás közben és felnézett az égre majd a következőket mondta: " Istenem, add kérlek, hogy Marika néni meggyógyuljon!" -majd keresztet vetett és rám nézett: "Látod, ennyi az egész!" .

Bizony elgondolkoztam azon, hogy illendő-e így imádkozni, de hamar rájöttem arra, hogy a kislányom úgy imádkozott hintázás közepette, ami számomra is példamutató. " Legyetek olyanok, mint a gyermekek!"  Hálát adok az Úrnak, amiért van hitünk és tudunk kérni.

Pénteken elmentem pelusért a MOM Parkba. Érdemes egyszerre nagyobb kiszerelést venni, mert úgy nagyobb a kedvezményünk is rá, így bevásároltam egy jókora dobozzal. Vártam a liftet és mikor végre megjött, már voltak benne, ráadásul rajtam kívül még ketten szerettek volna beszállni. Gondoltam, nem préselődök be a csomagommal, inkább magam elé engedtem a később érkezetteket, gondolván, hogy ráérek, várok egy másikat. Elment, megnyomtam megint a hívót, erre nem abban a pillanatban állt meg a másik lift teljesen üresen? Hát de!
Ahogy indultam volna a villamoshoz, elgondolkodtam, hogy hogy fogok péntek délután a tömött villamoson boldogulni, de aztán eszembe jutott, hogy most kaptam szabad liftet, akkor minek aggodalmaskodok? Megérkezett a tömött villamos, de pont ahol felszálltam, ott szabadult fel egy állóhely, a köv. megállónál meg valahogy hihetetlen módon hiába álltak egy csomóan, senki nem akart az első ajtónál felszállni, így nem állták el az "utat",majd a Délinél kényelmesen le is tudtam szállni.
Más! Tegnap este a Kisfiamnak 38,6 volt a láza, és megijedtünk egy kicsit, hogy már megint valami vírus. Felkészültem az álmatlan éjszakára (már úgyis benne vagyok, mert a Legkisebbnek kijött az első foga és az utóbbi héten nem nagyon aludtunk). Este együtt imádkoztunk, a beteg ismerőseinkért, végül Kisfiunkért, hogy gyorsan meggyógyuljon, erre átaludta az éjszakát, reggel vidáman ébredt és úgy tűnik semmi baja. Hát ez elég gyors gyógyulás volt.

Ma elég rosszul indult a nap. A feketerigók eszik az epret, a meztelen csigák a salátát, a nyuszik a brokkolit. Az Uramat bántja, hogy nem tudott többet kihozni a veteményesből, pedig még sörrel is itattuk a csigákat, de annyi van, hogy szinte belepnek minket, mert sokat esik, ők meg azt szeretik. 

Itt szomorkodtam és gondoltam, hogy most aztán jól fogok kinézni, mikor a Fiam osztálytársának a mamája haza hozza a fiúkat es beugrik egy teára. Ma reggel valamiért úgy éreztem, meg kellene kérdeznem, hogy be akar -e ugrani egy teára. Nem szokott ilyen váratlan helyzetekbe belemenni, de most smst küldött, hogy jön. Próbáltam jó képet vágni, mikor megérkezett, de rögtön láttam, hogy eléggé el van keseredve.

Kiderült, hogy a húga holnap kiköltözik Kanadába. Ez a negyedik testvére, aki munka miatt emigrál, és már csak egy öccse van itthon. A papája rákos, szegény nagyon el van kenődve. Mondta, tudja, hogy én megértem, hogy mit érez, hisz én is ilyet érezhettem. Én meg rádöbbentem, hogy ma azt a feladatot kaptam az Istentől, hogy meghallgassam ezt a nőt, és beszélgessek vele. Mire elment, már tudtam annak örülni, hogy szépen süt a nap es hogy  mehetek füvet nyírni. 

Volt egy szép kis csodám a napokban. Felhívott a régi csoportomból egy anyuka szomorú hangon. Elmesélte, hogy a kislánya az utóbbi időben éjszakákon át csak sír és sehogy sem lehet megnyugtatni, állandóan zaklatott. (Ez az éjszakai "megébredés" persze sajnos ebben a korban gyakori, de az okokra nehéz rábukkanni.)
Több apróbb dolog mellett a fő tanácsom az volt, hogy rajzoltassa le a gyerekkel, hogy szerinte milyen az élete, amikor nem alszik es milyen, amikor alszik. Az anyuka elég szkeptikus volt, állította, hogy neki sose rajzol. Én azért reméltem, hogy a rajzok elkészülnek és tudat alatt kirajzolja a kislány az érzéseit. Meg is ígértem, hogy ha majd egyszer találkozunk, segítek neki kielemezni a műveket. (Hogy mikor es hogyan, arról gőzöm se volt.)
Erre mi történik? Másnap teljesen véletlenül a Széll Kálmán Téren összefutottam az Anyukával, aki félve kérdezte, ráérek-e egy percre. Pont nála volt az előző nap elkészített két rajz. Mosolyogva húzta elő, azzal, hogy a gyereket úgy bírta rajzolásra, hogy azt mondta, nekem készülnek a művek. Nagyon hálás volt, mert a tanácsom bejött. Nem is nagyon kellett segíteni az elemzésben, a kislány teljesen egyértelműen lerajzolta a félelmeit. Így az egész család és én is megkönnyebbültünk, hogy legalább megvan a probléma. Így már egyszerűbb lesz megoldani.

Szóval megint megadta nekem a Jó Isten a segítség kegyelmét! Hála érte!