Tegnap együtt ástunk az egyik rokonnal, de közben elég sok más dologra kellett figyelni, így nem haladtunk nagyon intenzíven, aztán a segítségemnek el is kellett mennie. Ekkor egyedül folytattam, de tartottam tattól, hogy továbbra is nagyon gyökeres lesz mint eddig is volt, de teljesen jól tudtam haladni, s nem tudom hogy, vagyis pontosan tudom, egyetlen gyökérrel sem találkoztam. Ez azután következett be, miután felajánlottam a munka szenvedéseit a betegeinkért.

Mikor később a rokonunknak újságoltam ezt, ő hitetlenkedett, szerinte csak egy könnyű szakasz volt, de amikor újra együtt  ástunk tovább, akkor egyáltalán nem volt olyan könnyű, mint mikor felajánlottam.

Pénteken - mivelhogy most kis szünetet beszéltünk meg a Fiamékkal házának villanyszerelésében - nekiálltam a rég óta dögledező kerti lámpa reparálásának. Előbb azon morogtam, hogy sehogy se találtam a hibát, majd az vette kedvemet, hogy az öreg kábel ment tönkre és emiatt szinte mindent szét kellett szedni, persze térden csúszva. Tekintve, hogy ezt a napot amolyan pihenőnapnak terveztem (a sok falvésés, létramászás után) boldog voltam, mikor a Feleségem segítségemre sietett és ketten hamar kijavíthattuk a hibát.

Szombaton - miután a Feleségem megint kitakarított helyettem még pénteken - rászántam magam, hogy előbb lenyírom a füvet, majd elkezdem felvágni a téli tűzifát. A templomból hazaérve kezdődött a napi csodám: Vejem és Unokám nyírták a füvet. No akkor több fát vágok - gondoltam. Alig kezdtem hozzá, jött a Vejem, hogy segítene. Hiába mondtam, hogy csinálom én...meg veszélyes... nem tágított. Ő fűrészelt a géppel, én meg hordtam a vágandó és a felvágott fát. Így aztán kétszer annyi tüzelő készült el, mint gondoltam.

Már egy ideje szerettem volna eljutni gyónni, csak mindig nehéz időt találni rá. Nem tudom, más hogy van vele, de a hétvégék mindig tele vannak zsúfolásig a teendőkkel.  Míg azon gondolkodtam, hogy melyik feladatokat is végezzük el most hétvégén,  telefonált a hugom, hogy ha van még cseresznyénk, szívesen szednének.

Nagyon megörültem, hogy megtisztelt azzal, tőlünk kér és így biztosan nem megy kárba a cseresznye. Megoldódott a dilemmám is, mert így már nem kell terveznem semmi feladat-megoldást, hiszen az Úr megszervezte utamat a gyónáshoz. Míg odavagyok legalább a férjemnek és a gyerekeknek lesz társasága.

Szerettünk volna házszentelőt, hogy a Jó Isten áldását ilyen formában is kérjük életünkre. Nagy szükségét éreztem ennek, mert az akkori kis házikónk bizony nagyon vizesedett, szó szerint rohadtak a falak és már az orvos is aggódott, hogy pici lányunk nehogy asztmás legyen. Meg aztán a leendő házunkra is akartam Isten áldását kérni, mert éreztük, önerőnkből nem leszünk képesek megépíteni, csak az ő kegyelméből.
Egy újszülött kisbabával nem gondoltunk nagy bulira, csak egy szerény hétköznapi estére, kis közösségünk néhány tagjával és a ferences lelki atyával. Kapóra jött, hogy közösség vezetőnk javasolta,  a szokásos év végi záró kerti partit valaki kertes háztulajdonosnál tartsuk. Felajánlottuk legyen nálunk, házszentelővel egybekötve. Mikor már minden készen állt, a sok szervezés és előkészületek minden tekintetben megtörténtek, a házszentelő napjára az atya belázasodott és lemondta. Én nagyon elszomorodtam, mert az egész nagy partit csak azért vállaltuk, hogy lehessen végre házszentelőnk, szóval részünkről a lelkiek miatt. Kértem Istent, hogy segítsen. És akkor felmerült bennünk, hogy vajon mindenképp kell-e pap a házszenteléshez és képzeljétek, kiderült, hogy nem. Csak szenteltvíz kell hozzá, meg a "szertartás" szövege. Vezetőnk örömmel elvállalta a levezénylést és beszerezte a kellékeket az atyától, így mégiscsak lehetett szép házszentelőnk és az eredeti tervekhez képest így sokkal többen imádkoztak velünk! Nagyon szép a szentelés szövege! Végül kértem a többieket, szenteljük meg a leendő ház helyét, így az is megvolt.:)