Már egy jó fél éve nézegetünk babakocsikat, mert a mienk kicsit leamortizálódott a hét év alatt...Nagyon meg voltunk vele elégedve, mert masszív, de könnyű, egyszerűen kezelhető, 4 gyereket kiszolgált.
A kölcsön-esernyőkocsi nem győzött meg minket, mikor viszem a gyerekeket oviba, suliba, akkor ketten két oldalról kapaszkodnak bele, rajta lóg az iskolatáska+egyebek, így erős kocsit szerettünk volna. Halogattuk a döntést, de múlt pénteken, miután egy nagyot sétáltunk babánkkal, majd bevásároltam a MOM-ban, tele cuccokkal hazaértünk és beállítottam a helyére, akkor láttam, hogy kitörött a kereke.
Sürgőssé vált a dolog, megnéztem, hogy itt a közelben milyen kocsikat árulnak használtan és találtam egy pont olyat, (a II.kerületben!) mint a mienk, csak lányosabb színben. Ez azért nagy csoda, mert ezt a márkát már évek óta nem árulják, használtan is ritka. Én az elmúlt 1/2 év alatt nem is láttam, most meg pont akkor (1 nappal előtte) tette fel valaki, mikor nekünk szükségünk van rá. Azért is nagy csoda, mert olcsóbban adták, mint egy sokkal gyengébb esernyőkocsit és mivel olyan mint a mienk (cserélhető a hordozó, a mózes és a sportülés), így majd ha megválunk tőle, akkor kétféle mózessel és üléssel tudjuk továbbadni, így biztosan fog ennyit érni pár év múlva is.

Nem tudom mit csináltam volna, ha pl. útban az iskola felé esik ki a kereke és ott állok négy gyerekkel+ cuccokkal, de a Jó Isten megóvott ettől, olyankor tört ki a kereke, mikor valaki pont olyat hirdetett meg, amilyenre nekünk szükségünk van.

 Történt, hogy az egyik kisfiú a csoportunkból /hiperaktiv és magatartászavaros/ egy bottal szemen szúrta a másik kisfiút. Nagyon megijedtünk mert a kisfiú egyáltalán nem tudta kinyitni a szemét sőt... a kezét annyira rászorította, hogy nem tudtuk lefejteni. Mikor aztán láttuk hogy a kis tenyere alol vér folyik óvónő társammal együtt szinte pánikba estünk. A gyerekeķkel azonnal imádkozni kezdtünk s kérleltük a kisfiút engedje hogy segítsünk. Ő csak sírt es sikított. Közben a bajt okozó fiu is kétségbe esett így egyikünk a kis beteget apolta a másik meg a bajt okozó fiút.Csoda, hogy a gyerekek olyan fegyelmezettek voltak nem szaladtak szanaszét s mindenki igyekezett segíteni. Mikor végre elvette a kezét a kisfiú, láttuk hogy nem a szeme, csak a keze vérzik. Már itt csoda történt. Aztán újabb rémület... tényleg nem tudja kinyitni a szemét. Munkatársam ügyesen bíztatgatta de semmi. Mikor megfogtam a szemhéját es próbáltam felhúzni... hát... azt hittem sírva fakadok. Lepergett előttem hogy kész itt a vége... én többet nem leszek ovónő. Hogy fogom elmondani a szülőknek, hogy a gyerekük megvakult... Sírni nem tudtam pedig akartam, de nem lehetett. Igy csendben már csak egyedül imádkoztam tegyen csodát az Úr... és tett. Képzeljétek amint befejeztem az imát, kinyitotta a szemét. Habár még nagyon piros volt de a kezemre jól reagált. Ide-oda mozgattam az ujjamat s ő követte a szemével. Hívnom kellett a szülőket, mert mindenképpen szólni akartam. Gyorsan elmondtam egy imát a hívás előtt és gyerekek... komolyan mondom ott... mintha nem is én beszéltem volna. Már akkor is éreztem hogy csuda dolgokat mondok, de utána az anyuka is mondta hogy az orvos apuka hálás volt a nyugtató szavakért s a pontos körülírásért s ellátásért. Elvittel szemészetre: semmi de semmi baja nem lett a szemének. Istennek legyen hála ezért a kapott csodáért!!!

Repes a szívem, mert tudom mennyire tiszta a szíve és milyen nagyon vágyott már erre a napra. 

A legszebb csoda❤❤❤❤!

Köszönjük a köszöntéseket!

Mindig újra tapasztalom, milyen nagy is a Gondviselő szeretete! Minden nap reggel is és délután is kb.egy órás kör, amíg elviszem a gyerekeket suliba, oviba. Most, hogy ilyen esős az idő és hullik bőven csapadék, egyetlen egyszer áztunk meg, azt is úgy, hogy a nálunk vendégeskedő Ági itthon maradt pici lányommal, így én gyorsan hazaértem miután letettem a fiúkat. .Mindezt úgy úsztuk meg, hogy minden este nézem az előrejelzést és mindig azt mondták hú, most senki ne hagyja otthon az ernyőjét, holnap is jelentős mennyiségű csapadék fog hullani. Hullott is, de megvárta, hogy előbb mind fedett helyen legyünk...
Más! Ma úgy alakult, hogy nagy fiunk sulijában programot szerveztek, de valahol az információáramlás elakadt, így nem tudtuk,  hogy ezen szülőknek is illik ott lenni. Bár csak ma reggel derült ki, férjem meg tudta oldani, hogy az ovisokért elmenjen, így én a picivel az iskolába mehettem. Ez így hallva talán nem nagy szám, mégis éreztem benne Isten minden akadályt megoldó szelíd szeretetét.
Így volt ez, míg Ági velünk volt. Megtapasztalhattuk milyen jó mást befogadni, segíteni, mert ezt sokszorosan visszakapjuk.