Kedves Mindenki!

 

 

 

Köszönjük a rengeteg szeretetet és imát, amivel körülvettetek minket a Kisbabánkért való küzdelemben, majd az érkezésének hírekor, az egész várandósság alatt, a születésekor és azóta is!

Csodálatos várandósságot élhettünk meg, hála Istennek valóban megtapasztalhattuk, hogy mi is az az "áldott állapot". Még mindig csak csodáljuk a mi kicsi fiunkat és próbáljuk felfogni, hogy Őt a Jóisten hozzánk küldte.

Már régóta terveztem megírni Nektek két fontos csodáját az várakozás 8 évének. Olyan jelek voltak ezek, amikről hisszük, hogy a Mennyei Atya azért küldte, hogy kitartsunk a küzdelemben és reményt öntsön belénk.

  -Az első Nagymama temetésének napján történt. (Talán nem balgaság arra következtetni, hogy Nagyika rögtön intézkedett, hisz neki is és nekünk is óriási vágyunk volt, hogy láthassa a gyerekeinket.) 

A temetési szertartás előtt elmentem gyónni egy ismeretlen atyához. Máig nem értem, de gyónás után teljesen váratlanul rákérdezett: „Van gyereke?” Mikor zavartan nemmel válaszoltam, csak ennyit mondott: „Lesz gyereke, higgye el!”  Nem említettem a kisbaba iránti vágyunkat az atyának, így csakis kedves jelként tudtuk ezt felfogni. Nem lehetett véletlen az atya váratlan kérdése és egyértelmű kijelentése pont aznap. Belém égett az a mondat és sokszor kapaszkodtam ebbe, mint a Mennyei Atya üzenetébe.

- A másik félreérthetetlen jel a várandósság előtt ½-1 évvel érkezett. Az alsó Krisztinavárosi templomba mentünk misére, épp egy kétségekkel teli időszakban. Mise előtt kértem Istent, hogy küldjön jelet, hogy megéri-e küzdeni, nem csüggedni... Mikor befejeztem az imát, felnéztem és egy óriási horgonyt láttam. El is csodálkoztam, hogy eddig ezt nem vettem észre, majd azonnal jött a felismerés: hiszen a horgony a remény szimbóluma!!!! Azért is volt ez nagy meglepetés, mert én úgy képzeltem, hogy mise alatt fogok jelet kapni. Boldogan újságoltam páromnak, akin láttam, hogy próbál velem örülni, de valahogy rá nem volt ez akkora hatással. Kicsit el is szomorodtam és elbizonytalanodtam, hogy ha csak én kaptam jelet, szabad-e ebbe bármit belemagyarázni… 

Majd elkezdődött a mise és a kézfogásnál férjem véletlenül keresztbe fogott kezet a mögötte álló nénivel, majd a néni ránézett és jó hangosan, határozottan mosolyogva közölte vele: „keresztelő lesz!”. Akkor egymásra néztünk és tudtuk, éreztük, hogy most már az Isten mindkettőnket bebiztosította egy-egy jellel.:) 

Hát ilyen mérhetetlen szeretettel halmoz el minket a Mennyei Atya!! Kisfiunk pedig olyan csodát hozott az életünkbe, hogy szavakba ki sem fejezhető.

Hála és dicsőség legyen az Istennek Érte és Értetek, akik azzal a sok imával, felajánlással, támogató kedves szóval hozzájárultatok és most is hozzájárultok a boldogságunkhoz!

Külön köszönöm Nektek azt az ima áradatot is, amit a vajúdás alatt kaptam Tőletek! Éreztem a sok közbenjáró imát és ebbe kapaszkodva tudtam, hogy biztonságban vagyunk.

 

 

 

 

 

Legújabb csodámat szeretném leírni: Nemrég felhívtam a védőnőnket, erre mondja, hogy ő nyugdíjba ment, valaki más lett helyette. Nagyon megsirattam, mert úgy éreztem, hogy nála jobb védő nénit nem is kaphattunk volna (ezt annak idején kiimádkoztam :-). Tudtam, hogy nagyon hálás lehetek, mert nagyjából végigsegített minket minden gyereknél, hiszen már csak legkisebb fiunknak esedékes a hat éves oltás és utána csak kislányunkkal járunk majd az új védő nénihez... Nagyon úgy éreztem, hogy a jó Isten a védő nénin és a doktor nénin keresztül is gondot viselt ránk, mindkettő mélyen hívő és nagyon segítőkész volt. Két éve a doktor néni is nyugdíjba ment, akkor azt is nagyon sajnáltuk, de hála Istennek egy hasonlóan aranyos és talpraesett fiatal doktornőt kaptunk helyette.
Tegnap kellett menni a 6 éves oltásra és mondtam a jó Istennek, hogy tudom, hogy már a nehezén túl vagyunk védőnő szempontjából (nehezén azt értem, hogy mikor első gyermekünk született, akkor annyi kérdésem volt, amikkel bármikor fordulhattam a védőnőhöz, aztán persze a gyerekek érkeztével a kérdések ritkultak), mindenesetre azért izgultam, hogy ki is lesz az új segítségünk. Képzeljétek, egy első pillantásra nagyon szimpatikus nénit kaptunk. Megcsinálta a státuszt, aztán még valamiért áthívott bennünket az irodába, adott a kisfiamnak egy matricát és akkor látom, hogy az asztalán egy irgalmas Jézus kép van! Mennyire Jó az Isten! Akik Benne bíznak, meg nem szégyenülnek...

Szégyellem magam, mert sokáig halogattam, hogy leírjam, hogy miminden csodánk is volt és mire rávettem magam, már nem emlékeztem, pedig tudom, hogy sok volt.
Most gyorsan leírom a legújabbat.Nem tudom, hogy emlékeztek-e a barátnőm unokaöccsére, akiért 2 éve imát kértem, mert koraszülött volt és  azt mondták neki, hogy sajnos, ha életben marad, akkor sem fogja megúszni agykárosodás nélkül. A szülők beleegyeztek egy olyan kísérleti kezelésbe, ahol (ha jól értettem) nagyon lehűtötték a baba testét, olyannyira, hogy az agykárosodást megállítsák, és három nap után elkezdték felengedni. Ezt akkor a barátnőm nem mesélte el ilyen részletesen, mert ők se tudták, hogy mi lesz az eredmény. A család Csehországban él, ott történt mindez...

Most mondja a barátnőm, hogy képzeljem el, hogy olyan zseniális a kisfiú, hogy 2 nyelven mond mondókákat, verseket, többet tud, mint az ő 8 éves fia. Volt egy másik baba is akkor, akit ugyanígy lehűtöttek, állítólag az is  remekel ezekben a dolgokban és most azt vizsgálják, hogy milyen hatással lehetett ez a kis agyukra, hogy nemcsak, hogy nem károsodott, hanem még ilyen nagyon pozitív eredményeket is mutat. Azt mondja (pedig nem egy vallásos család), hogy ez csoda és nagyon köszönik az imákat!

 

Évek óta keresem azt a papot, akinél rendszeresen gyónhatnék (lelkivezetés szinten is) Az utóbbi években több paptól sok ötletet kaptam, hogy hova, kihez lenne "érdemes" menni (tudom, hogy nem a papnak, hanem Istennek gyónunk, és lehet, hogy "béna" vagyok, de nekem nagyon fontos a pap személye), de egyik messzebb volt, mint a másik.

A hétvégénk elég programdús volt, amit egy váratlan eperrendelési lehetőség még tetézett, így - bár soha nem szoktam - vas. reggel 7-re mentem misére, a szalézi rend plébániájára (reggel láttam a neten, hogy ott van korai mise). 

Ahogy jöttem ki a templomból, láttam, hogy minden mise alatt van gyóntatás.. Először át is szaladt az agyamon, hogy miért nem vettem ezt előbb észre, aztán úgy döntöttem, hogy este 6-ra visszajövök ide, hogy ne hétfőn délután kelljen – pici fiam cipelése mellett - megoldanom a már-már megszokott helyen a gyónást (mindenképp akartam gyónni közelgő műtétem előtt).

Férjem vállalta, hogy befejezi helyettem az eperlekvárt, így zöld utat kapott az esti gyónás, persze iszonyúan izgultam (mint mindig). 

És itt jött Isten hatalmas ajándéka. Egy fiatal (talán indiai), csupa mosoly szerzetest küldött nekem a Jóisten, akivel szemben ülve, minden izgulás, gyomorgörcs elmúlt, és azt éreztem, hogy jó lenne hozzá járni rendszeresen. A gyónás végén ezt el is mondtam neki, s ő kedvesen azt válaszolta hogy vár. :-)